Az év lepkéje – közönségszavazás

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Lepkevédelmi Szakosztálya közönségszavazást hirdet 2024 Év lepkéje kapcsán. A 2024-ben másodszor induló Év lepkéje program keretében ismét három jelöltre lehet szavazni. Egy nappali lepkére, a kis színjátszólepkére (Apatura ilia), egy éjszakai lepkére, a közönséges medvelepkére (Arctia caja), valamint egy nappal aktív molylepkére, a gyakori ablakosmolyra (Thyris fenestrella). Amikor kiválasztottuk ezt a három fajt, akkor elsősorban fogyatkozásukat, valamint látványosságukat vettük figyelembe, ugyanis mindhárom faj igen tetszetős. A 2024-es programok tematikájában a szavazás győztese kerül a középpontba. A szavazás 2023. 10. 15-ig tart. Év lepkéje 2024   …

Tovább

Megjelent az ázsiai lódarázs

Értesítjük a Tisztelt Méhésztársakat, hogy nem meglepő módon – de a vártnál kicsit hamarabb – Magyarországon is megjelent az ázsiai lódarázs (Vespa velutina). A kollégák számára nem ismeretlen a probléma, ugyanis az elmúlt években több cikk is foglalkozott a témával. 2004-ben Kínából hurcolták be Európába az ázsiai lódarazsat (Vespa velutina).

Tovább
Víz világnapja 2023 Természetvédelem 

Víz világnapja 2023

1992. óta minden év március 22-én ünneplik az egész világon a Víz világnapját, amit egy Rio de Janeiróban megtartott környezetvédelmi konferencián határoztak el. Azóta egyre nagyobb és nagyobb figyelem terelődik a környezetvédelemre, azon belül a víz fontosságára. Idén is rengeteg helyen – iskolákban, helyi közösségekben – tartottak rendezvényeket, amelyek keretében a vízzel kapcsolatos vetélkedőket, versenyeket, kirándulásokat, pályázatokat szerveztek és tartottak meg.

Tovább
MÉHEKET VET BE A KÖRNYEZETI ÁLLAPOT VIZSGÁLATÁRA A SOPRONI EGYETEM Természetvédelem 

MÉHEKET VET BE A KÖRNYEZETI ÁLLAPOT VIZSGÁLATÁRA A SOPRONI EGYETEM

A Soproni Egyetem kutatói által kifejlesztett biomonitoring módszer lényege, hogy a méhcsaládok által begyűjtött anyagok kémiai elemzéséből következtetnek a környezet állapotának felmérésére. Május 20. a Méhek napja volt, ennek apropóján tartott előadást a módszert kidolgozó dr. Lakatos Ferenc, dr. Rétfalvi Tamás, és dr. Kovács Zoltán a zöld egyetem Botanikus Kertjében.

Tovább
Madarak és Fák napja 2022 Természetvédelem 

Madarak és Fák napja 2022

A Madarak és Fák napja a Föld Napjának a testvérünnepe, amelynek célja, hogy különböző megemlékezésekkel, rendezvényekkel a társadalom, különösen az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét kialakítsa, elmélyítse. Időpontja a hatályos természetvédelmi törvény szerint minden év május 10-e.

Tovább

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal un. "cookie"-kat, vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezárás