Ökológiai lábnyom

Az ökológiai lábnyom egy mérőszám, amelyből megtudhatjuk, hogy általános fogyasztási szokásaink mellett mennyire vesszük igénybe környezetünk erőforrásait,vagyis a föld biológiailag produktív területéből (föld és víz) mekkora területre van szükség ahhoz, hogy az általunk elfogyasztott erőforrások újratermelődjenek, a miattunk keletkezett hulladék elnyelődjön.

Az ökológiai lábnyom többféle összetevőből áll: szénlábnyom, legelő lábnyom, halászati lábnyom, erdő lábnyom stb., értékét meg lehet határozni egyes emberekre, de országokra, városokra, kontinensekre is.

Ha meg akarjuk tudni, hogy mekkora a mi ökológiai lábnyomunk, töltsük ki az interneten fellelhető tesztek egyikét, ahol olyan kérdésekre kell válaszolni, mint pl. milyen közlekedési eszközzel járunk munkába, mennyire alkalmazunk víztakarékos megoldásokat, hetente mennyi szemét keletkezik a háztartásunkban, mennyi húst eszünk, használunk-e újrahasznosított eszközöket stb.
Könnyű kitalálni, hogy a fejlett országokban élőknek sokkal nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint az elmaradottabb országok lakóinak.

Ha a föld biológiailag produktív területét elosztjuk a földön jelenleg élő emberek számával, kiszámolható, hogy 1.7 gha terület jutna egy ember szükségleteit kielégítő erőforrások megtermelésére. A ma embere azonban életmódjával 2,5 gha területet használ fel. Ez csak egy átlagos szám, a fejlettebb országokban élő emberek ennél nagyobb, a fejletlenebb országokban élők ennél kevesebb erőforrást használnak fel, de összességében többet, mint amennyi évről évre megújul. Vagyis túlfogyasztunk. Minden évben kiszámolják, hogy melyik az a nap, ameddig még a megújuló erőforrásokat használjuk. Ezt a napot a túlfogyasztás napjának nevezik. Idén ez augusztus 13. volt, de minden évben egy kicsit korábban következik be, mint az előző évben.
Hasonló ez ahhoz, mintha az egész évi fizetésünket már augusztusban elköltenénk és az év végéig keletkező szükségleteinket már hitelből fedeznénk.
De vajon honnan, kitől kapjuk ezt a hitelt és mikor jön el az a nap, amikor vissza kell fizetnünk?