Május 10 – Madarak és fák napja

A Madarak és fák napját minden év május 10-én ünnepeljük Magyarországon 1902. óta, amikor is Chernel István ornitológus első ízben megszervezte azt, abból a célból, hogy az ifjúság természetvédelem iránti elkötelezettségét erősítse.

1906-ban Apponyi Albert vallási- és közoktatásügyi miniszter által kiadott rendelet értelmében az iskolákban is bevezették a Madarak és fák napjának megünneplését, amikor a tanító szép, emelkedett, erkölcsnemesítő előadást tartott a madarak életéről, a természet jelentőségéről.

A két világháború ideje alatt veszített a jelentőségéből, ma már azonban újra a figyelem középpontjába került.