Közgyűlés 2015

2015. május 15-én tartotta a MÁTSZ idei éves közgyűlését, amelyen elfogadták a Szövetség 2014. évi pénzügyi, szakmai és közhasznúsági beszámolóját.Szó esett még a 2-3 évre szóló fejlesztési elképzelésekről, valamint az adományok és pályázatok helyzetéről.
2014-ben a Szövetség 10 tagszervezete 27.700.000 Ft támogatásban részesült, melyet a MÁTSZ közvetített. Ezen kívül kb. 68 tonna adományt osztottak szét a menhelyek között.

Folytatódott az oktatási program, melybe a pályázatok révén bekapcsolódott – Budapesten és Pest megyén kívül – további három megye is.

MATSZ kozgyules