Állatok Világnapja 2022

Az Állatok Világnapját 1931-ben hozták létre, Firenzében. A dátuma minden év október 4., assisi Szent Ferenc emléknapja. Ki volt Assisi Szent Ferenc?

Assisi Szent Ferenc eredeti neve Giovanni di Pietro Bernardone, egy gazdag itáliai nemesi család sarja volt 1182-1226-ig élt. Ő volt a ferences rend megalapítója, többek között az állatok és a természet védőszentje. Azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz bennünket, legyen az élő, vagy holt.
Korabeli források szerint prédikált az állatoknak – főleg a madaraknak – is, ezért is ünneplik az Állatok Világnapját Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én.

Az Állatok Világnapjának jelentősége napjainkban
A minket körülvevő reklámzajban, információáradatban nincs egyszerű dolga annak, aki meg akarja ragadni az emberek figyelmét. Még akkor sem, ha olyan fontos dologról van szó, mint az állatok védelme.
Az Állatok Világnapján az egész világon megemlékezéseket, rendezvényeket tartanak az állatok jólétével kapcsolatban. Ezért van esély rá, hogy legalább ezen a napon egy pillanatra megállunk és elgondolkodunk néhány fontos témán:
1.) Biológiai sokféleség megőrzése
Tudjuk, hogy a természetben minden mindennel összefügg. Ha egy területről eltűnnek a fecskék, ott elszaporodnak a kártevő bogarak. Ha egy vidéken megfogyatkozik a nagyragadozók száma, elszaporodnak más állatfajok, amelyek azután nem jutnak elegendő élelemhez. Fel kell emelnünk a szavunkat az orvvadászat ellen!

2.) Házi- és haszonállatok védelme
Abban mindnyájan egyetérthetünk, hogy a szabadon tartott csirke húsa jobb, finomabb, egészségesebb. A boldog csirke titka, hogy szabadon kapirgálva élje le az életét. De az a szárnyas, amelyik egész életét fél m2 területen állva tölti egy ketrecben, nem nevezhető boldog csirkének!

3.) Felelős állattartói magatartás
Ha úgy döntünk, kell egy kutya, vagy egy cica, inkább menjünk el a legközelebbi menhelyre és fogadjunk örökbe egyet, minthogy tenyésztőtől vásárolnánk. A MÁTSZ tagszervezeteinek menhelyein több ezer állat közül lehet választani. Azon kívül, hogy ezek az állatok ivartalanítva, chipelve, tisztán és egészségesen kerülnek hozzánk, meg lehet az a jó érzésünk is, hogy megmentettünk egy életet!
Ez csak néhány azok közül a témák közül, amelyek az Állatok Világnapja kapcsán felmerülhetnek.

Ezen a napon – sok-sok éven át – minden évben a Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség és tagszervezetei felvonulással emlékeztek meg az Állatok Világnapjáról. Erre ma már nincs mód, azonban néhány képpel emlékezünk ezekre az eseményekre.